logo

Idén indultunk a 19. Magyarországi Angol Drámafesztiválon kis drámacsapatunkkal és felkészítő tanárainkkal, Géczi Ágnessel és Kálmánné Dénes Viktóriával. Agatha Christie ’Tíz kicsi néger’ című művét adtuk elő Bárdos Bence által öt lányból álló csapatunkra adaptálva: ez lett a ’5 Little Girls’. 3 teljes hétnyi próbálás után mentünk el a március 22-i elődöntőre, ahol 33 másik csapattal szálltunk szembe. A mezőny erős volt, nagyon jónak kellett ahhoz lennünk, hogy bejussunk a döntőbe. Ismertük egymást, a próbák segítettek ebben, bíztunk egymásban. Az izgalom akkor hágott a tetőfokára, mikor Jenny, Melinda, Niki, Sári és én (Andi) a színpad mögött álltunk várva, hogy kezdhessünk.

Az első forduló röviden összefoglalva remekül sikerült. Megkönnyebbültünk egy időre, hogy vége a stressznek, de hamar rájöttünk, hogy még korántsem. Hátra volt a zsűri véleménye, amit az utánunk következő csapat után közöltek. Igazán tetszett nekik, amit adtunk, mi meg széles mosollyal válaszolgattunk. Tulajdonképp mindent megdicsértek, szóval rendben volt minden.

Ezután hazamentünk és kattintgattunk a honlapon izgulván, hogy milyen helyezést értünk el, mert csak az első 6-ot hívták vissza a gálára. Pár nap elteltével kihirdették, hogy a Móricz Zsigmond Gimnázium csapata benn maradt a 4. helyen. „Visszahívtak minket! Benn vagyunk!” – töltötte meg a levegőt a kiáltásunk.

Április 9-én, mint az első napon, egész napos elfoglaltságunk volt, hogy próbáljunk, és kijavítsuk a hibákat. Erre csak pár napunk maradt, és odaérve mindenkire rárontott a félelem tudván, ez már a döntő. Ugyan mindannyian, kik ott voltunk, már csak győztesként jöhettünk ki a kapun, és mondhattuk, hogy: igen, megcsináltuk – mégis, a feszültség nagy volt.

Lement a második előadás. Minden profin ment. Miközben játszottunk, a többiek arcára pillantottam, és ők nem azok a lányok voltak, akik minden hétköznap bemennek az iskolába, akikkel a szünetekben összefutunk. Nem. Ők színészek voltak akkor, kivetkőzve önmagukból. Más emberként álltak a színpadon.

Mikor vége lett, magunktól lenyűgözve jöttünk le, és mindenki szája sarkában ott játszadozott a mosoly. Minden tökéletes volt! Ennél jobban szerintem nem csinálhattuk volna! Mi tettük ezt a színdarabot profivá. Mi együtt Bencével, Ágnes és Viki tanárnővel. Boldogan ültünk be a döntő eredményhirdetésére. Amíg a zsűri előkészült, addig egy vicces műsorral fogadott minket egy színészekből álló csapat, hogy szórakoztassanak.

Ezután a különdíjakat osztották ki először, kezdve a Legjobb Angol Kiejtés díjjal. Egyszer csak megjelent a nevem a kivetítőn, és én csak elhomályosult aggyal fogtam fel, hogy balról a lányok, jobbról a tanáraim sikítanak és ölelgetnek egyszerre, hogy nyertem és menjek ki a díjért. Mintha a torkomban dobogott volna a szívem; felmentem a színpadra, ahol elvakultam a fényektől és remegve fogtam kezet az angol anyanyelvű zsűritaggal. Nem tudtam elhinni, hogy pont engem választottak ki több száz gyerek közül. Leülve tértem magamhoz, és együtt izgultunk tovább, vajon kik lehetnek benne az első 3 helyezésben. Sajnos, oda nem jutottunk be, és több helyezést nem soroltak fel, de véleményem szerint mondhatjuk, hogy mi lettünk a 4. helyezettek, mert a nem dobogós csapatok közül csak nekünk volt különdíjunk.

Ha nyertünk, ha nem, mi – ahogy egy zsűritag is mondta – már győztesek voltunk és vagyunk. Joggal vagyunk még mindig boldogak, és nagyon szeretném megköszönni, hogy a tanárnők végig keményen segítettek, Bencének, aki megírta ezt a remekművet, a lányoknak, akikkel barátok lettünk és élvezettel dolgozhattunk együtt, mert ennek az egésznek a lényege az volt, hogy jól éreztük magunkat együtt. Most már mindannyian értjük: a színész nem azért áll a színpadon, hogy színészkedjen, hanem azért, hogy szórakozzon és szórakoztasson. Akárhogy is, de nagyon nagy dolog kiállni a színpadra és játszani más embereknek, akik téged néznek, de még nagyobb dolog bejutni egy országos szintű angol verseny 6 legjobb csapata közé!
 

Hiába – babérokat aratni mégiscsak jó érzés (a szerk.)

UI: Sikerünkhöz nagyban hozzájárult Szabina és Lilla, két lelkes kellékesünk segítsége. Köszi, lányok (G.Á)

Képek: Kálmánné Dénes Viktória