CímlapIskolánkrólTantestületünkSoósné Balogh Anikó
Soósné Balogh Anikó
Német nyelv, 2003-2007 között igazgatóhelyettes
Elérhetőségeink
  • Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Német-orosz szakos középiskolai tanár vagyok. Diplomámat 1980-ban szereztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 2006-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen közoktatási vezetői pedagógus szakvizsgát tettem. Ezen kívül az Euro nyelvvizsgák vizsgáztató tanára vagyok.

1974-75-ben az Izbégi Általános Iskolában dolgoztam, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban 1980 óta tanítok, ahol szaktanári és osztályfőnöki feladatokat látok el. 2003-2007-ig igazgató helyettesként segítettem a gimnáziumi munka koordinálását. Sokat dolgoztam azon, hogy iskolánk emelt szintű vizsgaközpont legyen.

 Jelenleg a Szentendrei Móriczos Öregdiák Egyesület alelnöke vagyok. Egyesületünk számos jelentős rendezvényt tudhat már maga mögött, mint például Majnek Antal munkácsi megyés püspök látogatása a gimnáziumunkban.

Fontosnak tartom, hogy iskolánk tanulói megismerjék a német nyelvterület kultúráját, ezért aktívan részt veszek a wertheimi diákcsere programok szervezésében és lebonyolításában, valamint ausztriai és bécsi kirándulások népszerűsítésében.